Colin víziói

Boris Vian: Tajtékos napok

A sűrű életprogramú, gondolkodónak, matematikusnak, dzsessztrombitásnak sem tehetségtelen, írónak meg éppen kitűnő és sokoldalú Boris Viant ezzel a könyvével mutattuk be Magyarországon 1969-ben. Tajtékos napokja Queneau szavaival korunk legmeghatóbb szerelmi regénye. És ha az, korunk ízlése szerint az: cinkos kacsintások, minden álértéknek nekirontó vad bakugrások, torz fintorok kísérik a szégyenlős lira tiszta hegedűhangját, mígnem az eredeti humorral, leleményes szófacsarásokkal pergő-hullámzó, komédiának induló történet hirtelen sötét tragédiába fordul.

Ez volt az első olyan könyv, amit teljes mértékben a moly hatására olvastam. Korábban még csak nem is hallottam róla, pedig láthatóan rengetegen olvasták, és mint utóbb kiderült, ez is megjelent az Európa Zsebkönyvtár sorozatban, ennek következtében pedig ott figyelt a szüleim könyvespolcán. Onnan gyorsan lekaptam, és mivel láttam, hogy jó rövid, egy délután alatt el is olvastam.

Az első gondolatom az volt, hogy a sztori teljesen "beteg". Nem tudtam ugyanis előtte róla semmit, és igazándiból egy szinte szokványos szerelmi történetre számítottam, némi fordulattal fűszerezve. Ehelyett kiderült, hogy itt kérem szépen egy teljesen abszurd alkotásról van szó (egerekkel társalgás, betegséggel egyenes arányban betegszik meg a lakás stb.). Meg kell, hogy mondjam, hogy a könyvön remekül elszórakoztam, elolvasva azonban az összbenyomás vegyesnek mondható. Ahogy telik azonban az idő, egyre inkább jó szívvel gondolok rá, és jó szívvel tudom másoknak is ajánlani. Egy kis gyöngyszem, melynek eredményeként rájövünk, hogy a világot nem kell túl komolyan venni, mivel az élet rövid.

9/10

Angol elitiskola belterjes élete

Joanne Harris: Urak és játékosok

Egy régi, nagy hagyományokra visszatekintő fiúiskola, a St. Oswald valahol Észak-Angliában a helyszíne Joanne Harris nagy érdeklődéssel várt új regényének. Még alig kezdődött meg az új iskolaév, de a tanárok és a diákok számára máris a nem szívesen látott változás szelei fújnak. Az újdonságot a számítógépek világa jelenti, és a különc, az iskolában évtizedek óta tanító latin tanár, Roy Straitley végre - bár kissé vonakodva - a visszavonulást fontolgatja. De a versengések, féltékenykedések, kisstílű torzalkodások és mindennapos krízisek hátterében valami sötétebb árny is megmozdul. És egy tizenöt éven át dédelgetett, rejtegetett neheztelés végül felszínre kerül. Ki rejlik a "Vakond" álarca alatt, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, vagy akár gyilkosságba torkollanak? És hogy dönt romba mindent egy rég elfeledett botrány?

Azt hiszem, hogy ezt a könyvet sajnos nagyon rosszkor olvastam. Azt eddig olvasott Harris könyveket egytől egyig imádtam, letehetetlenek voltak magukkal sodortak. Itt nem ez volt a helyzet, amiben véleményem szerint nagyban közrejátszott a tény, hogy A tetovált lány után olvastam, ami viszont elementáris hatással volt rám, és van a mai napig (olyannyira, hogy erősen gondolkodom a folytatások német nyelvű fordításainak megrendelésén). Szóval szegény Harris könyv most tényleg nem a legjobbkor jött, pedig alapjában véve a történetet érdekesnek találtam, végig kíváncsi voltam a végére, de egyszerűen unalmasnak és lassúnak találtam a kibontakozást. Az első 400 oldal egyszerűen nem fogott meg. A vége persze óriás fordulatot hozott, ami teljesen feje tetejére állította az addig történteket, de az izgalom nekem túl későn jött, addigra már teljesen elvesztettem az érdeklődést. Érdekessége a könyvnek, hogy kettős nézőpontból és időben ugrálva bomlanak ki az események, és számomra ez volt az egyedüli momentum, ami pozitívum volt, mivel így egy kicsit megtört az unalmas elbeszélések síkja. A szereplők között érdekes módon senki sem fogott meg, talán ez is oka volt annak, hogy kevésbé érdekelt a sorsuk.

Jelenleg visszasírom a Szederbort és társait. Valószínűleg ott nem is vártam izgalmakat, csak csodálatos képeket és érdekes élettörténeteket, szereplőket, amit meg is kaptam kamatostól. Itt viszont izgalmat, krimit vártam...lehet, hogy nem kellett volna. Így talán a könyv most nem a "kevésbé tetszett" kategóriába tartozna a polcomon.

6/10

A férfiak, akik gyűlölik a nőket

Stieg Larsson: A tetovált lány

Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki - mintha az őrületbe akarná kergetni - minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra... Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után, állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie...

Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt.

A könyv Stieg Larsson Millennium trilógiájának első kötete, minden idők legnagyobb svéd krimisikere.

Több mint egy regény. Függővé tesz!

A könyv olvasását nagy várakozás előzte meg nálam, mivel olvastam előtte valamennyit magáról a szerzőről és a könyv keletkezésének körülményeiről is. Persze egyből arra gondoltam, hogy itt egy újabb könyv, ami körül kicsit nagyobb talán a felhajtás, mint amennyit valójában megérdemelne. Aztán elolvastam. Majd be kellett látnom (dehogy kellett, jött az magától), hogy a felhajtás teljesen jogos. Sokat vártam tehát a könyvtől nagyon, és ennél még jóval többet is kaptam, ami az utóbbi időben nem nagyon fordult elő ilyen agyonreklámozott könyvekkel kapcsolatban. Az írás egyszerűen bekebelezett, és kész. Én magamban az intelligens krimi műfajt aggattam rá, mivel egy hagyományos kriminél azért jóval többről van itt szó. Sőt, a szerző életét és tevékenységét figyelembe véve inkább az az érzésem, hogy maga a történet csak egy alibi, amitől ez az ütős társadalomkritika eladhatóvá és befogadhatóvá válik az emberek milliói számára. Egyetlen hátránya, a lassú, néhol túl aprólékos kezdés. Jó sokszor vissza kellett lapoznom, mert néha fogalmam sem volt, hogy ki kinek a kicsodája. Ám a felétől nem volt menekvés, könyörtelenül beszippantott. Lehet, hogy még lehetett volna a szövegen egy kicsit munkálkodni, ahogy azt már több helyen olvastam, a regényt figyelmesen olvasva azonban rájöhetünk, hogy minden mondat nagyon a helyén van, és megvan az oka, hogy miért ott van. Érdekes volt, hogy néha egész mondatokra emlékeztem, ahogy haladtam előre a sztoriban és volt valami utalás, párhuzam; ilyenkor gyorsan visszalapoztam, hogy akkor most már értem, hogy a korábbi mondat miért is hangzott úgy. Éppen ezért az gondolom, hogy a fordító is dicséretet érdemel, még akkor is, ha maradt benne pár magyartalan szórendű mondat.

Engem tényleg függővé tett, és nagyon szívemhez nőtt a könyv külső kivitelezése is, mert modern és izgalmas. Igazából nekem a magyar (angol fordítás alapján választott) cím is nagyon bejön, habár meg kell jegyezni, hogy az eredeti cím sokkal jobban kifejezi a könyvben foglaltakat. Nagyon várom a folytatást, de tartok tőle, hogy arra még várhatok egy ideig.

10/10!!!

Testvéri? szeretet

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapjával egy antikváriumban dolgoznak. Egy nap furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri írja meg az ő életrajzát. Margaret kideríti, hogy bár sokan írtak már az életéről, karrierjéről, úgy tűnik mindannyiszor más változattal lepte meg a közönséget. A lány elindul a nő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá.

A könyvről nagyon sokat olvastam más blogokon, mindenhol áradoztak róla, ezért már nagyon vártam, hogy olvashassam. Különös hangulatú könyv, ilyeneket ma már nem nagyon írnak sajnos, tényleg az Üvöltő szelek sejtelmessége lengi körül. Titkok, titkok és még több titok, amik szép lassan kinyílnak, végig fokozódó izgalom. Lassan olvastam, mert úgy éreztem, hogy ha gyorsabban tenném, akkor nem tudnám megfelelően feldolgozni a történéseket. Előfordult az is, hogy egy-egy résznél visszaolvastam. Talán az egyetlen bajom az volt, hogy elég sokat olvastam már olvasás előtt és közben is a könyvről, így néhol elmaradt, vagy kisebb volt a meglepetés.

10/10